Igaz már szombat óta itthon vagyunk, de még mindig próbálunk visszazökkenni a megszokott kerékvágásba. Azért írom, hogy próbálunk mert nem teljes siker ezen a téren. Hogy úgy fogalmazzak voltak már könnyebb napjaink is. Ráadásul a meleg is visszatért ami csak nehezíti a dolgunkat. A délelőttöt azonban még próbáljuk sétálással tölteni, amit én már egyre nehezebben viselek az olykor tűző napon. Pici porontyom viszont élvezi minden egyes pillanatát a napernyő árnyékából. Oly annyira, hogy az ebéd előtti alvásra sem tart igényt. Minden érdekesebb annál, minthogy az Ő drága idejét olyanra pazarolja, mint az alvás.
Ráadásul azt hiszem beköszöntött nálunk a szeparációs-szorongásos időszak. Ugyan kicsit korainak találom, de nem tudom másnak betudni, hogy Magzatomat nem tudom egyedül hagyni a szobában, akkor sem ha teli a pocak, tiszta a pelus (vagyis elvileg minden zavaró tényezőt kizártam). Korábban nem ez így.....legalább reggel annyit el tudtam intézni, hogy összekészítsem az ebédjét, csináljak magamnak egy kávét. Most már a kakis pelust sem tudom kidobni, vagy Wc-re elmenni anélkül, hogy hatalmas ordításba ne fulladjon a project. Hát ez van.
Viszont Berci végre teljes magabiztossággal tud hasról-hátra és hátról-hasra fordulni. A hátról-hasra fordulást tökéletesítette a napokban, ezzel el voltunk kicsit maradva.
Hogy miért? Mert Drágám minden erejét a fecsegés tökéletesítésére fordította. A repertoár: baba, mama, papa, apa, ebü, mhba, mhma. És néha csak csak a szájacskáját formázza de hang nem jön belőle, de olyankor is zabálnivaló.
És egy friss kép játék közben:
