Igen. igen nem tévedés. Igaz az elsőt még nem nagyon élveztem, sőt azt sem tudtam, hogy van, mivel akkoriban csak a szopizással és alvással foglalatoskodtam. Az idén azért másképp volt.... Sok-sok ajándék várt a fa alatt, Anyáéktól, Zsófitól,…
Kettőt is viszonylag rövid időn belül.Először az etetőszékem érkezett meg. Nagyon messziről jött, Amerikából és Zoli hozta Nekem. Elég kényelmes darab, jó benne ülni, bár a fantáziámat leginkább az engem, a kieséstől védő csatok izgatják. Evés közben úgy…
Ugyan már két nap telt el a szülinapom óta, de a látogatók és a jókívánságok még nem fogytak el. Ma Zsófi jött hozzám. Pontosan nem is emlékszem mikor ért ide, ugyanis a nagy várakozás és a hideg levegő közepette átaludtam az érkezését. De állítólag a…
Ma a kaposvári nagyi jött el hozzám. Jól éreztem magam vele. Ebéd után kaptam tőle kenyérhéjjat, nagyon fincsi volt, így megengedtem Neki, hogy az ölébe vegyen. Jó móka volt, mikor a nyakamat puszilgatta.
Tegnap egy éves lettem. Reggel, mikor felébredtem már várt az első meglepetés. Az Égiektől havat kaptam születésnapomra. Ezen a télen most esett hó először. Eljött hozzám a zalaegerszegi Mama és Papa is látogatóba. Először nem voltam Velük túlságosan barátságos de…
Hát ez is bekövetkezett, egy éves lettem. Egy villamos tortát sütött nekem Anya... Az élménybeszámlóval majd később jelentkezem. Előbb kipihenem a nap fáradalmait.
Ma hozzánk is megérkezett a Mikulás. Ugyan én személyesen nem találkoztam vele, de egy kisautót hagyott nekem a kiscipőmben. Egy ideig érdekesnek találtam, de aztán nagyobb örömöt leltem a vizespalackok megvizsgálásában.
Mikor még nem volt ennyire hideg, kint Anyával gyakran jártunk a játszótérre, hogy hintázhasson. Egy videó arról, hogy mennyire élveztem eme tevékenységet. Nem lett túl hosszú mert Apa elfelejtette feltölteni az akkumulátort, jellemző:
Gondoltam írok pár sort, míg a család kis Terroristája alszik. Most már csak akkor tudok, a Fiatalúr teljesen rászolgált a nevére. Amióta sikerült felállnia és a tudományát tökéletesíti, nincs időm másra, csak Rá kell figyelni. Egyre ügyesebben áll fel (szinte bárhol).…
Ugyan már lassan egy hete hogy egy órával többet aludtunk éjszaka az óraátállításnak köszönhetően, de én még mindig nem értem az egészet...Miért van reggel korábban világos és este olyan hamar sötét és miért akarja Anya, hogy tovább aludjak reggel? Állítólag mostanában…
Kedves Olvasóim, mindenkitől elnézést kell kérnem amiért ilyen sokáig nem adtam hírt magamról. DE. Annyi érdekes és életbevágóan fontos dolgom akadt hogy az írásra nem maradt sem időm, sem pedig energiám, amiből egyébként jobb esetben kifogyhatatlan vagyok. Hogy mivel…
Ma délelőtt míg Anya porszívózott, a hintámba száműzött. Jól éreztem magam és felültem benne egyedül. Majd a tudományomat megismételtem, míg Anya filmezte. Hát íme a videó, amin teljesen egyedül hintázok:
Ma 9 hónapos, azaz 3/4 éves lettem. Anya szerint túl gyorsan telik az idő. :)Akkor lássunk pár dolgot rólam, csak szigorúan pontokba szedve.Alvás: hát ezen a téren sokat fejlődtem a szüleim szerint. Mostanában egyre többet alszom át az éjszakát, ami azt jelenti hogy háromnegyed…
Kedden végre újra indult a Ringató, már vártam, hogy újra mehessünk és úgy tűnt, Berci is élvezte a zenés foglalkozást. Hazafelé pedig egy hatalmasat sétáltunk. Új barátra lelt Berci a héten a kislámpa szemályében. Szó se róla, gyönyörű darab, amit kedves barátainktól…
Pár napja nem volt új bejegyzés. Napjaink a megszokott kialakult rutinok szerint zajlottak. Éjjeli alvás nullától háromszori ébredéssel, majd reggeli, játék tízórai, ami mostanában egy vaníliás krémtúró vagy joghurt "a'la-Anya". Aztán jöhet a várva várt séta a…
Azt hiszem pont a napokban volt a fórumon is téma az akaratosság. Hát azt hiszem ezt nem spóroltuk ki kicsi fiúnkból. Ami a mai világot elnézve nem is olyan nagy baj ha a későbbieket nézem, de most egyenlőre megnehezíti az életünket. Ha az ember el próbál venni…
Ma több szempontból is jelentős nap volt a mai Berci életében. Egyrészt ma van Berci névnap, az első a sorban, kapott is dolgokat ajándékba: fogkefe készletet, amivel most már karban tarthatja a már kibújt fogacskákat (mivelhogy mára kibújtak a felső metszőfogak is, így már…
Berci ma délután szükségét érezte, hogy előadja első monológját nekünk, amit sikeresen megörökítettünk az utókornak. Elég változatosra sikerült a mutatvány, az álmodozó motyogástól a szinte panaszos nyüsszögésig van minden.
Szombaton egy jó éjszaka után hajnalban már megint a fogfájásra ébredtem. Nagyon rossz volt, de Anya próbált minden módszerrel megnyugtatni engem. Végül a pocakján még aludtam egy jó órácskát, és így teljesen kipihenten kezdtem neki az újabb napnak. Ráadásul ma utazunk,…
Ma augusztus 13-án Berci nyolc hónapos lett. Kapásból egy nagy meglepetéssel szolgált nekünk, de leginkább nekem a Fiatalúr. A születése óta ma először aludtam 7 órát egyhuzamban. Na jó nem teljesen mert azért felébredtem, de az még még sem ugyanaz, mint mikor a sírására kell…