Tegnap délelőtt a városban sétálás közben benéztünk a Bőrklinikára. Még mielőtt vki azt hinné vmi baj van, megnyugtatok mindenkit csak látogatóban voltunk. Majdnem 3 évet töltöttem el a laborban és a dolgozóit a szívembe zártam, őket látogattuk meg. Berci egy tündér volt, egy hangja sem volt, csak mosolyt kaptak a kíváncsiskodók. Igazi büszke Anyuci voltam rá!
Az ebéd már kevésbé aratott ekkora sikert kisfiamnál. Borsó volt a menü sárgarépával, husival és rizzsel. Nem tudom hogy csak véletlen egybeesés-e a dolog, de a sárgarépás kajcik nem nagyon csúsznak neki. Két részletben sikerült egy kis ebédet belediktálnom. De aztán lehet hogy egyszerűen csak nem volt éhes.
A délutáni szunyókálás és uzsonna után Újszeged felé vettük az irányt. Alinához és Gergő-babához voltunk hivatalosak. Végre egy kicsit én is tudtam beszélgetni más kisgyerekes Anyukával. Ez nagyon hiányzik, mármint a beszélgetés. Mert persze beszélget az ember egész nap a gyerekével, de ez össze sem hasonlítható egy olyan beszélgetéssel ahol a másik fél válaszol is a mama, baba szavakon kívül.
Berci kicsit félős volt, és hát valljuk meg őszintén Gergő sem könnyítette meg a helyzetét. De azért egy puszi és némi simogatás erejéig hagyta Gergőnek a barátkozást.
Az úton hazafelé miután leszálltunk a buszról, Bercit elnyomta az álom, és még itthon is aludt egy jó 20 percet a babakocsiban. Majd szopizott egy nagyot (ami ritkaság mostanában, már hogy vacsira is tejcit egyen) és még evett egy adag tejpépet is. Azt hiszen teljesen megrakta kicsi pocakját. Így már csak a fürdés és az esti alvás maradt hátra a napból.
